2010. augusztus 29., vasárnap

Gyógyító ital

Hozzávalók: 1 adagra

Természetesen adagonként arányosan emelni szükséges a hozzávalókat!

5 dkg vörös káposzta
2,5-3 dkg cékla
5 dkg sárgarépa
2,5 dkg zeller
5 dkg burgonya
2,5 dl ásványvíz

Elkészítése:

A felsorolt hozzávalókat lereszeljük, majd turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk az ásványvize, elkeverjük.
 Az italt árszűrjük és csak a levét használjuk.
Étkezés előtt fogyasztható 1 pohárral.
Állítólag súlyos betegek is gyógyítottak már meg ezzel a lével egy hosszabb kúrával.

2010. augusztus 22., vasárnap

Köles mandulával

  • 1 csésze köles
  • 2 csésze víz
  • 1 bögre natúr szójatej
  • ½ vanília rúd
  • hámozott mandula
  • 1-2 szem stevia (vagy késhegynyi, ha por alakban van)
 
A kölest átmossuk, és a 2 csésze vízbe feltesszük főni, kicsit megsózzuk. Amikor a köles puhulni, szétnyílni kezd, akkor hozzáöntjük a szójatejet és a vaníliarúdból kikapart vaníliamagocskákat, és a steviát. Készre főzzük, hogy a köles felvegye az összes folyadékot és kásás legyen.
A mandulát ledaráljuk és amikor hűlni kezd a köles, összekeverjük vele. Hidegen is kitűnő. (Utólag is édesíthetjük, ha szükséges)

Brokkoli fasírt vitaminsalátával

  • 600 g brokkoli
  • 2-3 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • szerecsendió
  • 120 g sárgarépa
  • 120 g zeller
  • 80 g fejes káposzta
  • 80 g póréhagyma
  • 120 g karalábé
  • 80 g pritamin paprika
  • 120 g csíra (retek, hagyma, lucerna)
  • 40 g barnarizs-liszt
  • olaj
 
A brokkolit sózott vízben puhára főzzük. Pépesre törjük, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, sózzuk, szerecsendióval és zúzott fokhagymával fűszerezzük. Rizslisztet keverünk hozzá, és fasírtot formázunk belőle, majd tepsire tesszük, olajjal finoman meglocsoljuk és előmelegített sütőben megsütjük. A zöldségeket vékony metéltre vágjuk, sózzuk, citromlével ízesítjük és olajjal bekeverjük. Tálaláskor tetejére halmozzuk a csírákat.

Tofu vitaminsalátával

  • 400 g tofu
  • 160 g póréhagyma
  • 160 g zeller
  • 160 g fejes káposzta
  • 160 g sárgarépa
  • 80 g tökmag (natúr)
  • citromlé
  • só, olaj
  • bors
 
A tofut hasábokra vágjuk, sózzuk, törött borssal enyhén megszórjuk, kevés olajjal összekeverjük, és pár órát hagyjuk pácolódni. A zöldségeket vékony metéltre vágjuk, sózzuk, citromlével meglocsoljuk, összekeverjük és tetejére szórjuk a tökmagot. A tofut kevés olajjal erős tűzön gyorsan megpirítjuk és a vitaminsalátával tálaljuk.

Tesis zöldségestál



 
  • 1kg újburgonya (Rózsaszínű! Nem tárolt burgonya.)
  • 2 fej lilahagyma
  • 2 kisebb cékla
  • 1 kis zellergumó
  • 4 szál sárgarépa
  • 1 kis fej karfiol
  • olíva olaj (vagy hidegen sajtolt olaj)
  • kömény, római kömény,majoránna, lestyán, babérlevél, borsikafű, gyömbér
 
A burgonyát és a zöldségeket felkarikázzuk, illetve kockára vágjuk, és vékonyan kiolajozott tepsibe tesszük. A kömény, római kömény,majoránna, lestyán, babérlevél, borsikafű, és gyömbér keverékével fűszerezzük, majd hozzáadjuk a babérlevelet. A tetejét is meglocsoljuk vékonyan olajjal, letakarjuk alufóliával, majd forró sütőben 40 percig sütjük. A fóliát levéve kb. 15 percig továbbsütjük, tofut is reszelhetünk a tetejére, vagy önthetünk rá „tejfölt" ld.:"Tejföl, tej nélkül" receptje.

Csicseriborsós barnarizs paradicsommártással

  • 1 csésze csicseriborsó
  • 1 csésze barna (vagy basmati )rizs
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 csésze sűrített paradicsom
  • 1 tk barnarizs-liszt
  • 2 ek olíva olaj (vagy hidegen sajtolt olaj)
  • só, bazsalikom, petrezselyem, vegamix, (1 szem Stevia)
 
A csicseriborsót és a rizst éjszakára beáztatjuk. A barna rizst, az apróra vágott hagymával, vegamixel és a 2 kanál olajjal, lassú tűzön, lefedve,2.5 csésze vízben megfőzzük. A csicseriborsót friss vízben, só nélkül megfőzzük, sót csak a végén teszünk bele. Ha elkészült, a barna rizzsel összekeverjük. Kis olajon barnarizs-lisztet pirítunk (figyelem! Gyorsabban pirul mint a sima liszt), majd kevés vízzel felöntjük, simára keverjük, hozzáöntjük a paradicsom sűrítményt, fűszerezzük só, bazsalikom, petrezselyem (ha édesebbet szeretnénk, 1 szem stevia) és a borsós rizsre öntjük, friss petrezselyem darabokkal tálalhatjuk. Ha túl sűrű, önthetünk hozzá még egy kis vizet.
Megjegyzés: paradicsom mártás helyett tálalhatjuk valamilyen főzelékkel, vagy friss paradicsommal, és zöldségekkel is.

Rakott kel

  • 1 nagyobb fej kelkáposzta
  • 30 dkg lencse
  • 5 dkg napraforgómag
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • kevés friss citromlé
  • 1 ek olíva olaj (vagy hidegen sajtolt olaj)
  • pirospaprika
  • majoránna, őrölt kömény, vegamix,
 
A lencsét legalább 1 órára vízbe áztatjuk. A kelkáposzta torzsát kivágjuk és sós, köménymagos, fokhagymás vízben leveleire szedve megpároljuk. Közben olajon megpirítjuk a vöröshagymát, pirospaprikát szórunk rá (figyeljünk, hogy meg ne égjen) és a leszűrt lencsét pörköltesen - majoránnával, fokhagymával, és a vegamixel - megfőzzük. A kelleveleket leszűrjük és egy tepsi alját kibéleljük 1-2 réteg levéllel, ráöntünk 1 réteg (összeturmixolt) lencsét, majd ismét 1 réteg kelkáposzta levél, 1 réteg lencse, végül ismét beborítjuk a kellevelekkel. A napraforgómagot turmixgépben kb 1 dl vízzel, kis citromlével, fokhagymával, sóval „tejföllé" törjük, és a kelkáposztára terítjük. Sütőben kicsit átsütjük, amíg a tejföl meg nem pirul kicsit.

Lencsefasírt szójavirslis kelkáposzta raguval

  • 1 kg kelkáposzta
  • 240 g lencse
  • 240 g szójavirsli
  • 2-3 szem vöröshagyma
  • barnarizs-liszt
  • fokhagyma
  • pirospaprika
  • kömény
  • babérlevél
  • olaj
 
A lencsét beáztatjuk, majd sózott, babérlevéllel fűszerezett vízben puhára főzzük. A finomra vágott vöröshagymát kevés olajban megdinszteljük, a tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, kevés vízzel felöntjük és a tűzre visszatéve beforraljuk. A megfőtt lencsét áttörjük, pépesítjük, majd hozzáadjuk a pörköltalapot, sózzuk, fokhagymával fűszerezzük, és annyi barnarizs-lisztet keverünk hozzá, hogy formázható legyen. A masszából gombócokat, majd fasírtokat formázunk, és kevés olajjal meglocsolva sütőben 180 c fokon megsütjük.
Egy másik adag vöröshagymát szeletekre vágunk, kevés olajban aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk a vékonyra vágott kelkáposztát, sózzuk, őrölt köménnyel fűszerezzük, és kevés vizet aláöntve majdnem puhára pároljuk. Hozzáadjuk a karikára vágott virslit, és együtt készre pároljuk. A fasírtokkal együtt tálaljuk.
Megjegyzés: érdemes kipróbálni előre többféle szójafasírtot, hogy melyik ízlik leginkább, vagy javaslom még a pritaminpaprikás ízesítésű szója-párizsit, azzal is el lehet készíteni ezt az ételt.

Vegyes saláta

  • 1 fejes saláta
  • néhány levél, vagy kb. ½ fej másfajta zöld vagy piros saláta
  • 1 kisebb uborka
  • 4 szem friss paradicsom
  • 1 csomag újhagyma (vagy 1-2 szem lila hagyma)
  • 2 nagyobb piros kaliforniai paprika
  • 2-3 szem retek
  • 3-4 csipet csíra (lucerna, vöröshere,bab vagy vegyes csíra)
  • 3-4 ek extra szűz olíva olaj
  • 2-3 ek tökmag olaj
  • ¼ lime vagy citrom leve
  • 3 csipet só
  • 2-3 ek szezámmag
  • 2 ek tökmag 

    Vágjuk apróra a zöldségeket, szórjuk rá a sót, a magokat, és locsoljuk meg bőven az olajokkal. Tönköly pászkát fogyaszthatunk mellé, megkenve bio- margarinnal és egy csipet sóval.
    Megjegyzés: akár 3-4 -különféle friss zöld salátából is készíthetjük, így még ízletesebb lesz. 


Avokádó turmix

1 avokádó
 ½ uborka
1 koktélparadicsom
1 lime hámozva
2 csésze friss spenót
2 tk SzuperSzója csíra
1 tk SuperGreens
egy kis Stevia
6-8 jégkocka

Az összes hozzávalót turmixoljuk össze, amíg sima, krémes nem lesz. Azonnal tálaljuk.
Megjegyzés: Tehetünk hozzá kókusztejet,őrölt gyömbért. A lime helyett lehet beletenni grapefruitot, vagy citromot.

Zöld ital

1 kelkáposzta
1 fej zellerszár
1 citrom
1 marék spenót levél
1 teáskanál SuperGreens
1 csilipaprika

A kelkáposztát, a zellert és a citromot zöldségcentrifugába tesszük, majd összekeverjük a többi összetevővel és turmixoljuk össze.

Kölespuding


Hozzávalók:
7,5 dl 100%-os ananászlé
25 dkg köles
1 teáskanál só
2 teáskanál őrölt vanília ( 5-10 cm-es vaníliarúd)
6 evőkanál méz
1 csésze mogyoró vagy kókusz
Az összes hozzávalót turmixoljuk el először a folyadék felével, majd turmixoljuk hozzá a maradékot is.
 

Mandula tejföl


Hozzávalók:
1 csésze napraforgó
1 csésze héj nélküli mandula
1 közepes főtt krumpli
1/2-1 citrom leve
1/2 teáskanál méz
csipet só
víz szükség szerint
Kevés vízzel turmixoljuk el a szárazanyagokat, majd turmixoljunk még hozzá vizet, hogy tejföl sűrűségű legyen.

Töltött paradicsom

Töltött paradicsom

Hozzávalók:
8 nagyobb szem paradicsom
50 dkg mirelit morzsolt kukorica
2 dl olíva olaj
1 nagyobb citrom leve,
2 közepes főtt burgonya
1 teáskanál só
1/2 teáskanál borsikafű
1 teáskanál fokhagyma granulátum
Turmixoljuk el az utolsó hat összetevőt, és öntsük rá az így elkészített majonézt az időközben felengedett kukoricára, majd vágjuk le a paradicsom felső 1/4 részét vízszintesen, kotorjuk ki a belsejét, és töltsük bele a majonézes kukoricát egy kiskanál segítségével. Tegyük vissza a "kalapját" a paradicsomnak és egy szép, fejes salátával feldíszített tálra rakjuk ki a paradicsomokat.

Karfiol pástétom


Hozzávalók:
1 kg főtt karfiol
2 nagy főtt burgonya
1 fej lila hagyma apróra vágva
1 nagy főtt répa lereszelve
só, vegamix ízlés szerint
víz szükség szerint
1 kis csokor petrezselyem
Turmixoljuk el alaposan a a főtt karfiolt, és burgonyát, kevés víz hozzáadásával majd keverjük hozzá fakanállal a többi hozzávalót és az ízesítőket.

Szezámkrém

Gyengén lúgosító és semleges ételek - pH 7,0


Hozzávalók:
1 csomag szezámmag
víz


Elkészítés:
A szezámmagot szárazon pirítsd meg ( vigyázz meg ne égesd, mert keserű lesz ) kávédarálón megőröljük, majd egy kevés sóval ízlés szerint ízesítjük, majd vízzel felengedjük úgy hogy kenhető krémes állagot kapjunk, és kikavarjuk.
Kenyérre kenve mézzel vagy lekvárral fogyasztjuk.